Vezető vagyok, mióta az eszemet tudom, és bár egyszer húsz évvel ezelőtt sikeres vállalkozó voltam, de azóta nagyon sok munka ellenére is csak lassan fejlődöm. Illetve ez nem is pontosan így van… Hanem az igazság úgy mondható inkább: hogy sok munka ellenére is csak lassan fejlődtem, majd vissza fejlődtem, majd valami érthetetlennek tűnő okból működni kezdett mégis pár éve az egész, miután feladtam!

Sokan kérdeztek azóta, sőt 20 oldalas anyag is készült – még mielőtt működni kezdett volna 🙂 –, és jónéhány előadást tartottam, de most nekiültem komolyabban gondolkodni ezen. Ugyanis az esett le a napokban, hogy az engem célként lelkesítő működő közösségek nem csak új csoportok lehetnek, hanem meglévő csapatok, szervezetek, cégek is működhetnének sokkal, de sokkal jobban.

Nekiültem és korszakokat látok. Ebben is. Hogy senki nem születik jó vezetőnek, hanem a vezető Útja egymást követő korszakok sorozata: Titán, Tudatos, Ügyes, Hős után az ötödik lépés csak, hogy az ember valóban Vezetővé válik. Mert a szerep – pontosabban annak értelmezése – az emberben tapasztalatok által változik folyamatosan. Jó ezt érteni, mert bár válságokat ki senki nem hagyhat, de azokból – kiégés, életközepi válság, depresszió – kilábalni sokkal gyorsabban is lehet.

Megfigyelésem, hogy a gyermekkor mitánkat alakít ki, az ember a mintáival indul, fiatal, TITÁN, arrogáns, lendül – és ha a minta jó, akkor hamar működik is mindez, ha pedig nem, akkor nem. Viszont tartós sikerre semmiképp nem visz…. A kezdeti lendület után lassulás, gyakran kiábrándulás, hétköznapok, taposómalom, majd kiégés normális, hogy sokaknál következik.

Aminek önreflexió az automatikus eredménye. Önvizsgálat. Mit nem csinálok jól? Amiből aztán a TUDATOS önfejlesztés értékes korszaka táplálkozik. Képzések, könyvek, hanganyagok, kócsok és terapeuták és sikertréningek, egyik a másik után, de a magát az ember hiába fejleszti, a várt eredmény mégis távoli marad, a mód változtatása rövidtávú eredményeket hoz csak. Míg végül kiábrándulunk. Ebből. Tehát az önismeretből és az a önfejlesztésből is.

Lenyűgözően nehéz időszak, mert lenyűgözően kilátástalan helyzet, hiszen mihez kaphatnék, mi segít nekem, ha ez sem segített… Kínlódás. Soká. Viták, válások, függés, míg végül feladja az ember, mert már nem tehet mást, és EL engedjük az egészet.

Rációt eldobva valami újba, izgalmasba, lelkesítőbe, kihívásba vágunk ilyenkor végül bele, bármilyen kockázatos is, és láss csodát: eredménye van. Holott nem is csinálom másképp, csak mást csinálok végre, és ebben sokkal lelkesebb vagyok, mert Lelkesít az Ügy, a Cél, a Küldetés, mert Akarom, hogy menjen. Sikerélmény érkezik elsősorban, majd anyagi megerősítés is, nem sokkal később, és akkor feltámad a remény, hogy így ÜGY-ES-en talán mégis működhet az élet.

Kihívás ezt követően, hogy eredmények bár látszanak, de valahogy még mindig nem (elég) tökéletes mindez. Valami vissza tart, magam sem tudom mi, de tudom, hogy tudnék többet. Megosztottság van. Önvizsgálat és a tanult sok tanács az egyik oldalon, míg a másik oldalon zsigeri érzés arról, hogy talán mégis bátrabban, még ennél is határozottabban, őszintébben kéne. A tanácsok ellenére…

Hosszas dilemmázás után itt sem racionális végül a döntés, és végképp nem “tudatos”, hanem csak nem bírja az ember tovább, hogy az Igazi Siker folyamatosan egy karnyújtásnyira van. És akkor változtat. Bele áll, újra! Önzőn, de már jó, mert lelkesítő cél (“Ügy”) érdekében, egy pedig nyilvánvalóan tökéletelen lehetőségbe – és láss csodát ismét lendül, újra működik az élet, a karrier, a siker, a vállalkozás. Ami a HŐS születése.

Míg aztán megint lassulás jön… Az újabb kihívás ekkor, hogy túl sokat csinálunk. Bénít. Az ember az ügynek megörülve túlvállalja magát, amiből aztán a megoldás is hamar kézenfekvő: több teret kell adni, másoknak, a siker korlátos, ha magamnak tartom, hanem növekedni az ember azzal arányban tud, amennyire elosztja azt, amennyire szervezet épül, amennyire az igazi közösség lesz.

Ami az általam eddig megismert utolsó fázis, hogy sikeres csakis azzal arányban lehetek, amennyire a helyemen állok, ami meg azzal arányban valósul, amennyire magam ügyét, tehát megérzéseket, tehát a lelkesedésemet követni tudom, egyrészt, és másrészt amennyire támasztok másokat, a csapatot, amennyire világképet is mutatva értük Felelősséget vállalok, amennyire közösség alapja vagyok, amennyire másokkal egységben állok.

Lenyűgöző ez, hogy vezető sikeres csakis azzal arányban lesz amennyire NEM vezet, hanem amennyire Követésében van. Maga. Ügyet vagy másik vezetőt, de mind követünk végül:

Siker, egészség, boldogság, jó és igaz és szép és teljes élet kulcsa végül “csak” ennyi: a Helyeden, követő alapállásban, másokat támasztva, a bizonyosságra jellemző szelídséggel és alázattal dolgozni.

A helyeden, ami mindenkinek van. A helyeden, amiben sokat tudunk egymásnak segíteni. A helyeden, aminek elfoglalásában másoknak segítened KELL, ha magad sikeres és boldog (és derűs és egészséges) akarsz lenni!

Barátsággal,
Joós István

 

  1. […] Nemzetközi nagyvállalat középvezetői karának tartottam a héten a vezető korszakos útjáról előadást, köszönöm szépen a meghívást, az alkalom is formálta a fenti […]

    Válasz

Hozzászólás