Két választása van az embernek végül csak, közösség vagy arrogancia, csakis ez a kettő, e kettő és más semmi… ami tehát azt jelenti, hogy aki egy harmadik utat vél felfedezni, az még az arrogancia, tehát az önközpontúság, tehát a semmi állapotában van, és csalódni fog.
Tudom, mert csináltam. Soká. Sikeres vállalkozói korszakom nyilvánvaló önközpontúsága után, a holnapra tökéletes „manager” leszek arroganciája következett, aminek szintén lassú és kínkeserves volt a kimúlása – éveket töltöttem az „én felelős vagyok, mások is legyenek azok” / „azokkal kapcsolódom, akikkel jól működünk együtt”, tehát az „egy szemmagasság” iránti igény, a „dolgozom magamon, mindenki más is nőjön fel” állapotban. Semmi lett belőle. Mindig. Néztük egymást, de egyetérteni és hatékonyan dolgozni soha nem sikerült.
Magányba, sőt kudarcba fulladtam végül, mely ponton be kellett lássam, hogy egy szemmagasság nincsen – pontosabban van, csak épp közöm nincs azokhoz, akikkel egy szemmagasságot érzek, nem tud így lenni, hanem együtt működni mi emberek csakis valami nagyobbhoz képest tudunk. Ami alapján a „világ mégiscsak hierarchikus” megértés kimondása következett. És persze a nyilvánvaló igény, hogy engem mások nagyobbnak elismerjenek. Mert hát nem lehet másképp, gondoltam én, az önismeret sok éves bajnokaként, elképesztő magányom fenekén tettem segélykiáltásokat közre, hogy valaki kövessen végre, miközben persze magam nem álltam az Útba bele, magam indultam semerre… az „Ügyes” korszak ügyetlenekedése volt ez.
Míg végül léptem – ami az önteltség reneszánszát és reményteli kapcsolódáskezdemények sorozatának a halálát hozta, magam öltem őket le, én, a nagyszerű és (még mindig) arrogáns „Hős”. Mert megköveteltem, hogy de ismerjen el, engem a másik, mert igenis nagyobb vagyok, vízió-gazda, világkép-őr, szinte már bölcs, akit „csak hódolat illet meg, nem birálat”. Legkomolyabban gondoltam ezt. És pontosan ezzel arányban nem működött. Soká. Pontosabban – érdekes ez – belül működött csak, tehát nők irányában, akiknek imponált eme új sütetű magabiztosság, a Férfi, meglepően kemény hölgyekről derült ki, hogy na ők pontosan erre vágytak. De férfiak nem. Férfiak annak ellenére sem, hogy pedig a Harcba közben beleálltam, az Ügy épülni kezdett, a szándék láthatóan Jó, tér nyilvánvalóan Van, és a megvalósítás hibái is megbocsáthatóak. De mégsem. Amivel szintén éveket töltöttem el.
Míg végül az derült ki, hogy az alap állás, a cikk legelején leszögezett megállapítás hamis, ugyanis nem „közösség vagy arrogancia” van csak, nem ez a két választás mégsem, hanem szolgálat vagy önközpontúság közül MUSZÁJ válassz. Válasszunk. Mindenkinek. Végül. Kívánom, hogy Neked ez gyorsabban sikerüljön!
Ami tehát azt jelenti, hogy az egytelen valódi kapcsolat, ha mások befogadnak. Maguktól. Magukba. A valódi kapcsolódás egyetlen igazi módja: ott lenni egymásnak, tehát „lábakat mosni”. Egészen elképesztően komoly, lenyűgözően erős téma és helyzetek sorozata, ugyanis befogadni viszont csakis azzal arányban tudunk, amennyire készen állunk a befogadására. Közösséghez tartozni – másokat jól szolgálni – és szabadsághoz ragaszkodni egyidőben nem lehet, hanem merni KELL feloldódni, az egyedüli mód mindenemet merni másokkal kockáztatni, amihez a Rendet kell tudni elfogadni ÉS Ügyet lesz muszáj választani, különben alapja nincs a bizalomnak.
Az ember Rendben áll, tehát közösségben is, ahol korlátozza magát, valami nagyobb jó – az Ügy – nevében, vagy magában áll, tehát… magában áll, tehát magányban áll és szenved, sőt EZÉRT szenved, mert
minden szenvedés forrása tulajdonképpen mindig „csak” ez, a kapcsolódás hiánya, tehát az önközpontúság.
Magadat vagy másokat szolgálod? Az egy lényegi választás végül, amiben vezetőd, aki Téged szolgál: tud Neked segíteni. NEM abban, hogy őt elfogadd. Nem. Hanem a jó vezető az Üggyel (tehát renddel) egyre inkább összhangban működni segít, módja, hogy támaszkodhatsz rá ennek érdekében, aminek eredménye, hogy vele is harmonikus vagy. Csudába is. A vezető szolgálni tanít, ami NEM az Ő követéséről szól, hanem a Rendet mutatja meg, általa és vele az azzal való összhangot, tehát az igazodást gyakorlod. És ennyi. A vezető emberségben Példa. Más egészen egyszerűen nem működik, tehát NEM szakmaiság a lényeg. A vezető emberségben példa, és EZÉRT és EHHEZ magába, a lelkébe enged be, amit egy hosszadalmas úton haladva, lassan tanulunk mind…
Az vezető, aki másokat magába enged, azoknak vagy vezetője, akik támaszkodnak Rád, akiket a tenyereden hordozni képes (hajlandó) vagy. Minden igazi siker alapja ez. Amihez persze előbb saját egyensúly kell, tehát nem csak támasztanod muszáj, de támaszkodnod is – mert nem megy egyedül, sőt nem is fog, szükségünk van és mindig is szükségünk lesz egymásra. Mely okból Vezetők Klubja formálódik, és indul is hamarosan.
Barátsággal,
Joós István
canada pharmacy cialis
canada pharmacy cialis
viagra tablet 100mg price
viagra tablet 100mg price
genuine viagra tablets
genuine viagra tablets
sildenafil prescription prices
sildenafil prescription prices
sildenafil 20 mg mexico
sildenafil 20 mg mexico
cost of cialis at costco
cost of cialis at costco
cialis for sale payment paypal
cialis for sale payment paypal
prophylactic flagyl
prophylactic flagyl
manfaat bactrim
manfaat bactrim
gabapentin prilosec
gabapentin prilosec
valacyclovir lip
valacyclovir lip
furosemide patent
furosemide patent
lisinopril interventions
lisinopril interventions
metformin diltiazem
metformin diltiazem
4 months on semaglutide
4 months on semaglutide
rybelsus low blood sugar
rybelsus low blood sugar
rybelsus constipation
rybelsus constipation
gabapentin eccipienti
gabapentin eccipienti
does cephalexin make you pee a lot
does cephalexin make you pee a lot
best price for sildenafil 50 mg
best price for sildenafil 50 mg
side effects to keflex
side effects to keflex
duloxetine vs fluoxetine
duloxetine vs fluoxetine
is cephalexin good for tooth infection
is cephalexin good for tooth infection
bactrim dosage 800/160
bactrim dosage 800/160
delayed allergic reaction to bactrim
delayed allergic reaction to bactrim
can you take expired amoxicillin
can you take expired amoxicillin
citalopram and adderall
citalopram and adderall
what is depakote prescribed for
what is depakote prescribed for
does effexor cause weight loss
does effexor cause weight loss
efeitos colaterais do ddavp
efeitos colaterais do ddavp
augmentin and pregnancy
augmentin and pregnancy
cozaar harley davidson
cozaar harley davidson
diltiazem er 180 mg
diltiazem er 180 mg
flomax blood urine
flomax blood urine
allopurinol contraindication
allopurinol contraindication
aripiprazole prices
aripiprazole prices
celexa dosage for anxiety
celexa dosage for anxiety
ashwagandha half life
ashwagandha half life
celecoxib generic price
celecoxib generic price
augmentin suspension
augmentin suspension
celebrex dosage for back pain
celebrex dosage for back pain
bupropion hcl xl 150 mg weight loss
bupropion hcl xl 150 mg weight loss
acarbose bioavailability
acarbose bioavailability
robaxin vs tramadol
robaxin vs tramadol
repaglinide and metformin hcl
repaglinide and metformin hcl
abilify drug interactions
abilify drug interactions
amitriptyline cost
amitriptyline cost
generic protonix
generic protonix
remeron and ambien
remeron and ambien
sitagliptin nitrosamine impurity
sitagliptin nitrosamine impurity
can i take tizanidine with ibuprofen
can i take tizanidine with ibuprofen
actos inconstitucionales
actos inconstitucionales
stromectol for head lice
stromectol for head lice
what is the alternative to voltaren
what is the alternative to voltaren
400 mg spironolactone
400 mg spironolactone
abdulhay ali ahmed alawadhiand bahrain pharmacy & general store
abdulhay ali ahmed alawadhiand bahrain pharmacy & general store
sildenafil dosage for ed
sildenafil dosage for ed
celebrex online pharmacy
celebrex online pharmacy
cialis online pills
cialis online pills
tadalafil online -canada
tadalafil online -canada
buy ivermectin cream
buy ivermectin cream
tadalafil tablets 20 mg global
tadalafil tablets 20 mg global
best female viagra tablets
best female viagra tablets
price of stromectol
price of stromectol
generic ivermectin for humans
generic ivermectin for humans
vardenafil half life
vardenafil half life
vardenafil vs tadalafil
vardenafil vs tadalafil
what does neurontin show up as on a drug screen
what does neurontin show up as on a drug screen
amoxil 500 mg uses
amoxil 500 mg uses
trazodone for sleeping
trazodone for sleeping
does metformin lower blood sugar
does metformin lower blood sugar
alternatives to provigil and nuvigil
alternatives to provigil and nuvigil
ciprofloxacin and dexamethasone
ciprofloxacin and dexamethasone
lisinopril and grapefruit
lisinopril and grapefruit
doxycycline and sun
doxycycline and sun
cephalexin 500 mg para que sirve efectos secundarios
cephalexin 500 mg para que sirve efectos secundarios
valtrex for cold sores dosage
valtrex for cold sores dosage
keflex dosage for dogs
keflex dosage for dogs