“Hajtóerőm, hogy mély elköteleződéssel hiszek a változásban, a fejlődésben, a felelősségvállalásban, az egyediségben, a közösségben, a kreativitásban, a tudatosságban, a szeretetben és az örömteli életben.”

 

Bemutakozás

Több, mint két évtizednyi külsős tapasztalatom – különböző profilú, méretű, szerkezetű vállalat működését megismerve, egyéni, szervezet- és vezetésfejlesztésben közreműködve, egyéni és csoportos változási folyamatokat támogatva – alapozta meg rálátásomat, tudásomat tréneri és coach munkámban.

Számomra kiindulópont, hogy minden szakma, beosztás vagy szerep mögött az ember áll, az ő működése határozza meg az előzőket.

Sikereim alapja egyrészt, hogy nagyon gyorsan meglátom, ki milyen erősségekkel rendelkezik, és mire tud építeni. Másrészt átlátom a személyiségből, helyzetekből, működésekből fakadó mintázatokat, esetleges korlátozó gondolkodásmódokat, hitrendszereket, és széles eszköztárral rendelkezem ahhoz, hogy ezeket másokkal is felismertessem, a változás, fejlődés és az elégedettség érdekében. Erősségem, hogy tudok egyszerre támogatni és konfrontálni, valamint erőteljesen fókuszálni és jelen lenni.

Coach munkámban specialitásnak számít, hogy szervezeti szintű, stratégiai folyamatokat és az önismereti folyamatokat együtt, összefüggően tudom támogatni.

 

Szakmai területek

  • vezetői coaching
  • vezetői hatékonyág fejlesztése
  • együttműködés fejlesztés
  • konfliktuskezelés
  • változás- és stresszkezelés
  • life coaching
  • önismeret fejlesztés

 

Amiért itt vagyok

A korszakos modell megismerése számomra egy egészen új nézőponttal és látásmóddal gazdagítja a vezetőkkel, egyénekkel és közösségekkel folytatott munkámat.

Mivel olyan munkahelyi közösségek fejlesztésére törekszünk, amelyek támogatják a vezető és a munkatársak tudatos önmegvalósítását, kiteljesedését és elégedettségét, a modell megismertetését elengedhetetlenül fontosnak tartom, örömmel vállalt missziómnak tekintem, és ennek érdekében csatlakoztam Joós István csapatához.

Magánemberként és vezetőként is látom, értem a helyem az általa megvilágított korszakos rendszerben, a saját fejlődésem folyamatában, és bízom benne, hogy személyes példáimmal, munkám során szerzett tapasztalataimmal tudok abban támogatást nyújtani, hogy, mások is felfedezhessék, tudatosíthassák mindezt.

Mélyen hiszem, hogy akkor tudunk legtöbbet hozzátenni a világhoz, ha megtaláljuk a helyünket benne.

 

Elérhetőség